2024. március 28., csütörtök
 
Facebook Instagram YouTube TikTok
 
 
 
 
Copy_of_ttik-honlap-fejlec

Köszönet egykori tanárainknak

Mi, az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) oktatói és hallgatói ezúton szeretnénk nyilvánosan köszönetet mondani egykori általános és középiskolai tanárainknak, akik segítsége, útmutatása és elhivatottsága alapvető hatással volt arra, hogy pályánk mostani pontjáig juthassunk.

Bízunk benne, hogy üzeneteink sokakhoz eljutnak, és egy-egy apró visszaigazolást jelentenek arra nézve, hogy bármilyenek legyenek is a külső körülmények, az oktatás és a szellemi-lelki nevelés végül mindig gyümölcsöket terem.

Kivételesen szerencsés vagyok, mert tanulmányaim során többször is megajándékozott azzal az élet, hogy Tanárok tanítottak. Így. Egyszerűen. Nagybetűvel. Tanárok, akik egyszerre tanítottak tárgyaik szépségére és az életre. Tanárok, akiknek áldozatos és odaadó munkája nélkül ma nem az lennék, aki lettem/vagyok. Tanárok, akik úgy voltak Pedagógusok, hogy mindig Emberek is voltak. Tanárok, akikből egy is elegendő ahhoz, hogy meghatározza egy gyermek életét, viszonyulását, pályáját. Az én Tanáraim: Horváth Emőke, Győri István, Vize László és Szörényi József. Köszönöm, hogy tanítványuk lehettem. Köszönöm, hogy én is kaphattam abból a csodából, amivel óráikat tartották, amivel szóban és tettben példát mutattak. Köszönöm, hogy máig erőt meríthetek abból, amit Tőlük tanultam. Remélem gyermekeimnek is lesznek olyan Tanáraik, mint amilyenek Ők voltak nekem. Köszönöm.

Dr. Geretovszky Zsolt (egyetemi docens),

SZTE TTIK Fizikai Intézet, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék



Dévényi István tanár úr és dr. Seres Lászlóné tanárnő nélkül valószínűleg nem matematikával foglalkoznék. Általános iskola és gimnázium, 4-4 év hivatalosan, de mindkettőjükkel találkozgattam később is. Sorokban, mondatokba szedve biztosan nem lehet leírni, olyan sokat köszönhetek nekik, a szakmai munkám minden részére hatással voltak. Minden nap eszembe jut, amiket tőlük tanultam, hallottam, és biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk így ezzel. Anyukám is matematikatanár volt, neki is sokat köszönhetek matematikából is. A többi tanárom is általában szuper volt; a tanár munkája, egyénisége mindig túlmutat azon a rövid időszakon, amikor találkozik a tanítványával. Az egyetemen is rengeteg kiváló oktatóhoz volt szerencsém, és az is szép, hogy nem egyformák, mindenkitől mást lehet(ett) és kell(ett) tanulni.

Dr. habil K. Horváth Eszter (egyetemi docens)

SZTE TTIK Bolyai Intézet, Algebra és Számelmélet Tanszék



Köszönöm az általános és középiskolai matematikatanáraimnak mindazt, amit tőlük kaptam: a gondolkodásra nevelést, sokszínű, érdekes gondolatokat, támogatást. Nélkülük valószínűleg nem lennék most ezen a pályán.

Dr. Nagy-György Judit (egyetemi docens),

SZTE TTIK Bolyai Intézet, Sztochasztika Tanszék



Növénybiológusként Tanszékünkön lehetőségünk van figyelemmel követni, hogy milyen sok múlik azon, hogy egy palánta milyen körülmények között fejlődik, és milyen alkotóelemekből építkezik. Ehhez a folyamathoz tudom hasonlítani gyermekeink, diákjaink fejlődését, képzését és azt, hogy milyen rendkívül sok múlik az ehhez nyújtott útmutatáson, a pedagógusok – szinte emberfeletti – áldozatos munkáján. Ahhoz, hogy az egyetemünk ilyen színvonalon működjön, bizony szükségesek azok az alapok (például természettudományos alapok), amelyekkel rendelkeznek a hallgatók, mikor hozzánk érkeznek, és amelyekre építeni lehet. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a pedagógusoknak, akik részt vettek ezeknek az alapoknak a lefektetésében, és egyúttal köszönetet mondani saját tanáraimnak, akiknek a mai napig hálás vagyok, hogy motiváltak és segítettek céljaim elérésében. Véleményem szerint az elkötelezett, nemcsak tudást, de szemléletet és emberi tartást is adó tanári egyéniség hatása nemcsak 1-2 tanévre, hanem egész életre szól.

Dr. Gallé Ágnes (adjunktus)

SZTE TTIK Biológiai Intézet, Növénybiológiai Tanszék



Az érdeklődés felkeltése, a tudományos ismeretek megalapozása, a kompetenciák pallérozása mind a jó tanár ismérvei. Köszönjük, hogy mindig voltak és vannak ilyen egyéniségek, akik áldozatos munkájukkal jobbá és gazdagabbá tesznek minket!

Dr. Poór Péter (adjunktus)

SZTE TTIK Biológiai Intézet, Növénybiológiai Tanszék




A soproni Hunyadi János Általános Iskolában és a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban töltött 4, illetve 8 év alatt kapott szakmai, emberi és lelki értékek hatását csaknem két évtizeddel az érettségit követően is magamban érzem; Alma Matereimre és egykori tanáraimra is mindig csak a legjobb érzésekkel és mély hálával tudok gondolni. Az ember életében vannak ugyanakkor pillanatok, amikor ez a folyamatosan meglévő „háttér-érzés” felerősödik, és késztetést érez, hogy köszönetét szóban (illetve jelen esetben írásban) is kifejezze.

Kedves egykori Tanáraim! Szent Ágoston írja: "Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban." Köszönöm, hogy lángra gyújtották, gyújtottátok bennem a természet, a kultúra és a tudomány szeretetét; és köszönetet mindazokért az értékekért, amelyek szakmai pályámon és az élet minden más területén is folyamatosan segítenek előrehaladni. Sic itur ad astra!

Dr. Szalai Tamás (adjunktus),

SZTE TTIK Fizikai Intézet, Kísérleti Fizikai Tanszék



Két fiatal, pályakezdő tanárnő miatt lettem biológus. Ők voltak azok, akik megtanítottak rá, mit jelent megdolgozni a tudásért, ők voltak azok, akik annyira szerették a biológiát, hogy én is megszerettem miattuk, és ők voltak azok, akik teljes szívüket nekünk, a tanulóiknak adták. Takácsné Róka Katalin és Martonné Pálfalvi Katalin, Nagykanizsán, hálásan köszönöm Önöknek, hogy bennünket választottak.

Dr. Ferencz Ágnes (adjunktus)

SZTE TTIK Biológiai Intézet, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék



A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumba jártam, és szinte az összes tanáromról csak jót tudok mondani. Hármójukat mégis kiemelném:

Katz Sándort (Rátz Tanár Úr életműdíjas matematikatanár, Szegeden végzett), akitől megtanultam, hogy ha valamit csinálok, azt csak teljes erőbedobással érdemes. És ha valamit kiadok a kezemből, amin rajta van a nevem, az csak a lehető legtökéletesebb lehet.

Gruber Lászlót (földrajztanár, sokszoros kvízvetélkedő győztes, túraszervező, világutazó, Szegedi Egyetemen is tanít), aki megtanított arra, hogy egyszerre több dolgot is érdemes csinálni (igen, csakis teljes erőbedobással), részt kell venni a programokban, sőt, szervezni is kell azokat. Hogy nyissunk a világra, művelődjünk (földrajzversenyek, Kvíz Kör), és még televíziós vetélkedőkbe is elvitt szerepelni.

Scheidler Gézát (testneveléstanár, jelenleg a Magyar Atlétika Szövetség szakmai igazgatója), aki megtanított arra, hogy folyamatosan a határainkat kell feszegetni és ki kell lépni a komfortzónánkból. Nem indultam sporttehetségként, mégis elhitette velem, hogy képes vagyok előzetesen számomra hihetetlen teljesítményekre is: a gimnáziumi 100 körös futást (20km, 3 óra alatt) két évben is sikerült teljesítenem.

A sort folytathatnám, minden tanáromtól tanultam valami értékeset. Szeretném, hogy a gyerekeimet is ilyen nagyszerű tanárok taníthassák, hogy a Tanári szakmára minden területről a legtehetségesebbek menjenek, ne kelljen megélhetési okokból mást választaniuk az arra alkalmasaknak.

Dr. Győrffy Lajos (tudományos munkatárs),

SZTE TTIK Bolyai Intézet



Bár az én előmenetelemre a választott szakmámban nem minden tanárom volt közvetlennel hatással, mégis úgy érzem, hogy kivétel nélkül köszönettel tartozom nekik azért, ahol éppen tartok, hiszen mindannyian elősegítették valamilyen módon és mértékben a mindennapi fejlődésemet. Gyermeki fejjel még nem éreztem át igazán annak a súlyát, milyen fontos és nehéz a munkájuk, főleg ha jól is szeretnék végezni, azt meg pláne, hogy mindezért sokszor milyen áldozatokat kell hozniuk, és milyen akadályokkal kell megküzdeniük. Kitartásukért és hivatástudatukért a legmélyebb tiszteletemmel tartozom feléjük, lehetőségeimhez mérten pedig igyekszem meghálálni a befektetett idejük és energiájuk rám eső részét.

Dr. Mitnyan Tibor (tudományos munkatárs),

SZTE TTIK Fizikai Intézet & SZTE Bajai Obszervatórium



Most már tisztábban látom, hogy mindaz, aki engem iskolás koromban tanított, valószínűleg áldozatokat hozott ezért. Akkor ezt nem láttam. Köszönöm az akkori és a mostani munkátokat is.

Nem akarok teátrális lenni, de a technikai civilizáció megjelenésével, most, hogy olyan mértékben tudunk belenyúlni környezetünkbe, ahogy korábban sohasem, a Ti munkátok az, amire talán a legnagyobb szüksége van az emberiségnek.

Varga Dániel (tudományos segédmunkatárs),

SZTE TTIK Fizikai Intézet, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék



Köszönettel tartozom a balástyai Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola teljes pedagógusi karának, különös tekintettel Kormányosné Rudner Edit tanítóra, valamint Gállné Leiner Ilona matematika-fizika, Hegedűs Mariann matematika, Zónai Márta angol és Márkus Marianna történelem szakos tanárokra. A velük töltött éveket követően éreztem meg igazán, hogy mennyi mindent adtak nekem mind emberi, mind pedig oktatási szempontból.

Hálás vagyok az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanárainak: Tóth Károlynak, Matos Zoltánnak, Nagy Tibornak és Csiszár Imrének, akik rendkívül magas szintű ismeretanyagot adtak át, ami lelkiismeretes és alapos munkájukkal valósulhatott meg. Mindannyiuk oktatása és útmutatása egyaránt hozzájárult az egyetemi tanulmányaim megalapozásához, valamint sikereihez.

Hegedűs Viola (Fizikus MSc szakos hallgató),

SZTE TTIK Fizikai Intézet



Én ezúton szeretnék köszönetet mondani azon általános és középiskolai fizikatanár kollégáknak, akik minden erőt, energiát bevetve, meglehetősen erős szembeszélben azon munkálkodnak, hogy ezt az utóbbi időben eléggé meghurcolt, félelmetesnek tartott tárgyat megszerettessék a diákjaikkal, megismertessék velük a fizika szépséges, látványos, csillogó, hasznos oldalát is. Ők azok, akik tudatosítani tudják bennük, hogy a fizikát tanulni és tudni nem öncélú: messze nem csak a jó jegy megszerzése lehet a cél, hanem a jövendő elhelyezkedési lehetőségeik szempontjából is rendkívül fontos lehet, s vele számos olyan kapu megnyílhat előttük, amelyek révén egész életükben bátran, könnyen érvényesülhetnek. Személy szerint nekem szerencsém van, számos olyan fizikatanár kollégát ismertem meg munkám során, akik elhivatottak, lelkesek, kiváló szakemberek, szeretik, ismerik a fizikát és a tanulókat egyaránt, képesek lelkesíteni, irányítani őket, versenyeket, bemutatókat, izgalmas, érdekes programokat szerveznek – messze nem csak munkaidőben, hanem gyakran feláldozva ezzel szabadidejük jelentős részét is.

Prof. Dr. Hopp Béla (intézetvezető egyetemi tanár)

SZTE TTIK Fizikai Intézet



Kedves Kollégák!

Tudjuk, hogy az elmúlt évek rendkívüli helytállást igényeltek részetekről, és sajnos nem mondhatunk mást, mint hogy az elkövetkezendő években is hasonló erőpróba előtt álltok!

Egy ember szakmai pályafutásához nagyon sok mindenki hozzájárul, de talán a legfontosabb szerepe azoknak az általános- és középiskolai tanároknak van, akik a megfelelő irányba terelik a világra rácsodálkozó tekinteteket, akik lelkesedésükkel, tanácsaikkal, kritikáikkal formáltak és formálnak ma is, inspirálnak minket. Segítenek eldönteni az élet egyik legnagyobb döntését, hogy hova tovább?

A földrajz, földtudomány és környezetmérnök szakok jövője rajtatok, általános- és középiskolai földrajz tanárokon (is) múlik. De nem csak pár szak jövőjéről van szó, Ti vagytok azok, akik a felnövekvő generációk számára megmutatjátok Világunk komplex szépségét és az azt fenyegető veszélyeket. Tőletek hallanak a fenntarthatóságról és a napjainkban talán még fontosabb társadalmi szolidaritás fontosságáról. Bemutattátok ezeket nekünk, az Intézetünk dolgozóinak, akik a szűkebb szakmában maradtunk, de ami még fontosabb, diákok százainak, ezreinek, akik pedig világunkat formálják.

Szeretnénk, ha tudnátok, hogy ezekben a nehéz időkben is mellettetek állunk. Ez úton kínáljuk fel az SZTE Földrajzi és Földtudományi Intézet segítségét. Ha az Alma Materetek vagyunk, ha nem, tudjátok, hogy egy-egy rendhagyó földrajzórára, laborlátogatásra, versenyfelkészítésben, illetve tananyagfejlesztésben való közreműködésre bármikor számíthattok ránk. Tudjuk azt is, hogy a közoktatás olyan kihívásokkal küzd, melyeknek rövidtávú megoldását még nem feltétlenül látjuk, de együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön.

SZTE TTIK Földrajzi és Földtudományi Intézet dolgozói


Friss hírek RSS

Rendezvénynaptár

Rendezvénynaptár *

Kövess minket