SZTE-hallgatóként tanulj külföldön!

Jelentkezz Erasmus ösztöndíjra!

Eddig 2915 fiatal 14 378 hónapot töltött ERASMUS ösztöndíjjal külföldön a Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül. E lehetőségről is szó lesz a 2014. február 4-i nyílt összegyetemi nyílt napon. Az SZTE-hallgatók számára megjelent a 2012-2013. tanévben esedékes ERASMUS ösztöndíjakra a pályázati felhívás. A részletekről 2012. február 9-én konzultációt is tartanak. A pályázatra jelentkezők listáját február 24-ig lezárják.

 

Az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás (Lifelong Learning Programme – LLP) elnevezésű programjának felsőoktatási fejlesztési alprogramja az ERASMUS. A program a neves humanistáról, Rotterdami Erasmus-ról (1465-1536) kapta a nevét. Jelenleg ez a legnépszerűbb, legelérhetőbb és a legtöbb lehetőséget nyújtó program azoknak a hallgatóknak, akik külföldön szeretnének tanulmányokat folytatni.

1998 óta vesz részt az ERASMUS programban a Szegedi Tudományegyetem: 30 ország 297 városában 407 partneregyetemmel 771 bilaterális kapcsolatot alakított ki. Eddig 2915 SZTE-hallgató 14378 hónapot töltött el ösztöndíjas tanulmányúton illetve szakmai gyakorlaton.

A programot a Szegedi Tudományegyetemen a Nemzetközi Mobilitási Iroda (NMI) koordinálja. Az NMI honlapján elérhető, mert megjelent a 2012/2013. tanévre szóló Pályázati felhívás és tájékoztató hallgatói ERASMUS ösztöndíjakra (részképzés, szakmai gyakorlat). A tanszéki koordinátoroknak 2012. február 24-ig kell a kiválasztott részképzéses illetve szakmai gyakorlatos hallgatók listáját az NMI-re beküldeniük (lásd az NMI-honlapon a Letöltés című menüpontot). A konzultáció célja, hogy a pályázók a már megismert, 2012/2013. tanévi Pályázati Tájékoztatóhoz kapcsolódó kérdéseiket feltehessék. Időpontja: 2012. február 9. 14-16 óra, helye: az SZTE Rektori Hivatal, Dugonics tér 13. földszint 5. terem. A konzultáción való részvétel feltétele egy regisztráció, amelyen az érdeklődő hallgatók egyúttal előzetesen feltehetik az őket érintő konkrét kérdéseiket.

A 2012. február 4-i összegyetemi nyílt nap programjáról itt olvashatsz: http://www.u-szeged.hu/hirek/2012-februar/mi-legyen-felveteli?objectParentFolderId=1192. Az SZTE összegyetemi nyílt napjának programjáról a http://www.u-szeged.hu/nyiltnap felületen tájékozódhatnak az érdeklődők, a felvételihez kötődő információkat megtalálhatják az egyetem hivatalos honlapján www.u-szeged.hu és Facebook oldalán (http://www.facebook.com/SZTE.Hirek) is.

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Sokacz_ZsofiaSokacz Zsófia - SZTE-BBMK

Kiskoromban nagyon szerettem a zenét, zongorázni kezdtem, majd kilenc évesen eldöntöttem, hogy zongorista leszek. Egy zenei táborban ismerkedtem meg az akkori tanárommal, általa pedig a jelenlegi zongoratanárnőmmel. Nekik köszönhetem, hogy felvettek a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karra. Szeged mindig is vonzott, hisz gyönyörű város és több barátom is tanul itt. Zenepedagógia és zenepszichológia mellett, tanításgyakorlatunk is van, így általános és középiskolásokat oktathatunk. Az itt töltött éveim alatt szenvedélyemmé vált a tanítás. A jövőben, zeneiskolában szeretnék dolgozni.



Erdész ÁdámErdész Ádám – ÁOK – orvos

Szeged egy igazán kellemes és szép város, nagyon jó a társaság. A belvárosban szinte mindenhol ismerősbe botlok. A képzés is nagyon jó, magas színvonalú, szerintem a tanárok is nagyon korrektek. Nagyon sok kulturális lehetőség van a városban és az egyetemen is. Szerintem nem elhanyagolható megemlíteni azt sem, hogy nagyon szépek a lányok is.




További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.