FB_1

Korszerű módszerek az egyetemi oktatásban: folytatódik a tananyagfejlesztés az SZTE Fizikai Intézetben

Az SZTE Fizikai Intézetének célja, hogy hallgatóink az átfogó fizikus szemlélet elsajátítása mellett naprakész, az európai munkaerő-piac elvárásait kiemelkedően teljesítő elméleti és gyakorlati tudást szerezzenek egyetemi éveik alatt. Ennek érdekében az intézetben folyamatos a tananyagok és az oktatási módszerek fejlesztése és felülvizsgálata.

Intézetünkben folyamatosan nyomon követjük, hogy Fizika alapszakunkon, ill. mesterszakjainkon (Fizikus MSc, Csillagász MSc) frissen végzett hallgatóinktól milyen tudást várnak a munkaerő-piacon, illetve azt is, hogy milyen módszerekkel lehet hatásosan fejleszteni a hallgatók készségeit. Az egyre inkább képi információszerzéshez szokott generációk tanulását segíti, ha az alapozó tantárgyak esetében sok kísérlet kerül bemutatásra, amelyek felvételei később is megtekinthetők. A korszerű mérőkísérletekhez hozzátartozik, hogy szenzorok kerülnek a kísérleti eszközökre, és valós időben mérhetővé és elemezhetővé válnak a vizsgált jelenségek fontos paraméterei. A fejlesztések során ezt a méréstechnikai lehetőséget elérhetővé tesszük a bevezető Mechanika előadás kísérleteinek egy részénél is. Folytatódnak a látványos videóleckék készítései is, ezúttal áramlástani témakörben. Speciális jegyzetet készítünk a Python programozási nyelv fizika területén történő alkalmazásáról szóló kurzushoz, továbbá a Fourier-transzformáció fizikai alkalmazásairól szóló kurzus és a Zenei akusztika kurzus tananyagát is átdolgozzuk. Fejlesztésünkbe a mérnökinformatikus és villamosmérnök hallgatóknak szóló fizikakurzusok aktualizálását is bevontuk.


Mindemellett azon is dolgozunk, hogy az eltérő háttértudással érkező hallgatóink egyaránt örömüket leljék az egyetemi tanulásban. Kiemelkedően jó tanár-diák aránnyal rendelkező képzéseink lehetővé teszik, hogy személyre szabott felkészítést és fejlődési lehetőséget biztosítunk a nagyobb tudással rendelkező, gyorsabban tanuló, tanulmányi versenyeken is jól szereplő diákoknak éppen úgy, mint azoknak, akiknek kicsit több segítségre van szükségük a felzárkózáshoz az első félévekben.


A tananyagfejlesztés ezen üteme után, a tapasztalatok ismeretében további kurzusok anyagainak fejlesztését és aktualizálását tervezzük, hogy ezek segítségével hallgatóink még inkább képesek legyenek helytállni az egyetemi közegben és a későbbiekben a munkaerő-piacon is.





Tanulmányi hírek

Fejlec_SZTE_FI_7

Jelentkezz a 2026 feburárjában induló keresztféléves fizikus vagy fotonikai mérnöki mesterképzéseinkre!

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

Friss hírek

3566178dae0b4ece9315cb1f2a57ce3c_1

Az idei évben Benedict Mihály professzor emeritus kapta a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályának Fődíját, amellyel több évtizedes, kiemelkedő kutatói és oktatói munkásságát ismerték el.

A Szegedi Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének korábbi vezetője nemcsak kutatásaival, hanem inspiráló tanári egyéniségével is maradandó nyomot hagyott hallgatóiban – jómagamat (Hack Szabolcs) is beleértve, aki a tudományos „unokájának” mondhatom magam, és ma már azon a tanszéken oktatok, ahol ő hosszú éveken át tanított.

Mostani beszélgetésünk apropója a friss kitüntetés, de szó esik pályája fordulópontjairól, a tudomány iránti szenvedélyéről és az oktatás szerepéről is.


szegedi kutatók metánnal kapcsolatos felfedezései

Több mint negyedszázada indult el Szegeden az a kutatási irány, amely mára új perspektívát nyitott a gyulladásos folyamatok kezelésében tekintetében. A metán, amely ősidők óta jelen van bolygónkon, és amelyet korábban egyszerűen ártalmatlan légköri gáznak tartottak, ma már gyulladáscsökkentő hatásai miatt kerülhet az orvostudomány fókuszába. A HU-rizont program támogatásával megvalósuló kutatásról Prof. Dr. Boros Mihállyal beszélgettünk.

Kövess minket



instagramYouTube