

A 2024/2025-ös tanévben indult el az SZTE Fizikai Intézet új képzése, a fizikus-mérnöki BSc. Az ipari partnerek igényeire szabott, gyakorlatorientált képzés első tanéve 9 hallgatóval indult el. Hallgatóink immár túl vannak az első félévükön, így megkérdeztük őket, milyen tapasztalatokat szereztek eddig a képzésről, az oktatókról és az egyetemi közösségről.
Hallgatóink azért választották a fizikus-mérnöki képzést, mert mindig is szerették a fizikát, aminek a gyakorlati része érdekelte őket jobban – a képzés pedig a fizika gyakorlati témáira fókuszál elsősorban. De volt, akit a fizika konkrét területei érdekeltek:
„Szerettem volna a lézerekkel foglalkozni, alapból is vonzott a Fizikai Intézet Szegeden, mert eddig nagyon jókat hallottam róla és eredményes kutatásokat hajtottak végre.” (Benjámin)
Eddigi tapasztalataik alapján hallgatóink előzetes elvárásainak megfelel a szak, jellemzően tetszik nekik a képzés. Például egyikük így fogalmazott:
„Az eddigiek során ez a szak pont azt nyújtja, mint amit el is vártam volna tőle. Erős fizikai alapokat ad és e mellet elmélyíti a mérnöki irányzatok megismerését.” (Edvin)
Azt is megtudtuk tőlük, hogy mik azok, amik legjobban tetszenek nekik, és mik azok, amik a legnagyobb kihívást okozzák. Hallgatóink egyértelműen a laborgyakorlatokat élvezik a leginkább, amelyeken saját maguk végezhetnek méréseket, illetve érdekes kísérletekkel találkoznak. Továbbá többen az oktatók felkészültségét és segítőkészségét is kiemelték:
„Úgy érzem, hogy kivétel nélkül, minden oktató közvetlen és segítőkész. Illetve, speciális köszönet Ignácz Ferenc Tanár úrnak, mivel ő segített kapcsolatot teremteni köztem és egy kutatócsoport között, ahol azt kutatják, amivel én is szeretnék foglalkozni.” (Benjámin)
„Az oktatók számomra más egyetemen még nem tapasztalt nyitottságot tanúsítanak a diákjaik irányába. Lehetséges velük a közvetlen beszélgetés akár a személyes tapasztalataikról, akár a tudományos élet eseményeiről és a tananyaggal kapcsolatos kérdéseinkről.” (Edvin)
Ugyanakkor a középiskola után az egyetemi élet nagy változást jelent a hallgatók számára, amihez először hozzá kell szokniuk. Például van, akinek az időbeosztás jelenti a legnagyobb kihívást, ami az egy-egy vizsgákra való felkészülést illeti, de a szaktársakkal való közös tanulás segített áthidalni ezt a problémát. Van, aki úgy érzi, hogy a középiskolában megszerzett matematikai tudása nem volt elegendő, viszont oktatóink konzultációk és pótórák formájában segítenek a felzárkózásban. Azt minden felvételizőnek tudni kell, hogy a képzésben vannak nehezebben és könnyebben is teljesíthető tantárgyak, de ettől nem kell megijedni, oktatóink mindent megtesznek azért, hogy hallgatóink megszerezzék a szükséges tudást.
A fizikusképzésben résztvevőktől minden évben azt a véleményt kapjuk vissza, hogy kiváló a hallgatói közösség. Ez a fizikus-mérnök képzésben sincsen másképp, válaszadóink egyöntetűen jó viszonyt ápolnak egymással. Segítik egymást a tanulásban, az egyetem falain kívül pedig együtt járnak kikapcsolódni.
„Ezt nem lehet elvenni tőlünk, mert ez nagyon jó. Bármi van, akár ha egy ismeretlen hallja, miről beszélünk, ő is rögtön beleszól és segít. "Ismeretlenekkel" is rögtön fel lehet venni a kapcsolatot és játszani valamit a TIK-ben, akár csocsót, pingpongot, PS-t vagy Just Dance-t.” (Máté)
„A hét minden napján találkozunk, próbáljuk segíteni egymást. Ha van olyan dolog, amit valaki nem ért, azt más fogja. Messenger csoportunkban szinte minden nap megy valamilyen szintű értekezés, hogy ki hogyan próbál megoldani feladatokat, illetve a jegyzeteinket is megosztjuk egymással.” (Benjámin)
Hallgatóink már az első félévükben megtapasztalták, hogy az egyetemen belül számos lehetőségük van a szakmai fejlődésre. Ismerik a kutatócsoportjainkat, amelyek örömmel várják a lelkes hallgatókat – van, aki már csatlakozott is egyhez.
„Számos kutatócsapat várja, hogy a motivált hallgatók a tudásuknak és képeségeiknek megfelelően csatlakozzanak és segítség a tudományos áttörések megszületését.”
Hallgatóink eddigi tapasztalataik alapján örömmel ajánlják a szakot az érdeklődők számára. Hogy ezt mivel indokolják, kiderül a válaszaikból:
„Ez egy teljesen új szak magyar nyelven Magyarországon, így a munkaerőpiacon biztos van hely és kereslet erre a szakmára. A képzés módja elég modern, minden tárgy teljesíthető, és az oktatók nem érzik azt kötelességüknek, hogy megnehezítsék a kurzusok teljesítését. Mivel kevesen vagyunk a szakon, így a csapatunk eléggé összetartó, így ha valakinek van problémája, összefogva próbálunk rá megoldást találni.” (Benjámin)
„Olyan tudásbázist kínál a képzés, amellyel az oklevél megszerzése után a munkaerőpiacon is megállják a helyüket az itt végzettek. Az oktatás fokozatos, így mindenki számára biztosított a felzárkózás lehetősége.” (Edvin)
Ha téged is érdekel a fizikus-mérnöki szak, kattints IDE, és tudj meg többet róla!