SZTE FI 2025. augusztus

2025. augusztus 25.

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat háromévente megredezésre kerülő seregszemléjén több szegedi kutató tartott előadásokat, két kollégánk pedig díjat vehetett át.

2025. augusztus 25.
Prof. Dr. Hopp Béla, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az SZTE Fizikai Intézet intézetvezető egyetemi tanára kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.
2025. augusztus 08.

Egy példátlan nemzetközi együttműködés keretében az Umeåi Egyetem (Svédország), a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont (Budapest), az ELI ALPS (Szeged) és a Szegedi Tudományegyetem kutatói kifejlesztették a valaha épített legerősebb, néhány ciklusú lézerrendszert. A szerzők között szerepel Subhendu Kahaly, a Fizikia Doktori Iskola oktatója, és témavezetettje, Nagy Gergely Norbert, a Fizika Doktori Iskola PhD hallgatója. A kutatók eredményeiket a rangos Nature Photonics folyóiratban tették közzé.

2025. június 11.

Az MTA 200 programsorozat keretében, kétnapos konferenciával emlékezünk a tavalyi évben elhunyt kollégánkra, Dr. Szatmáry Károlyra, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszékének egykori egyetemi tanárára, a szegedi csillagászképzés és a Szegedi Csillagvizsgáló létrehozásának kezdeményezőjére.





Tanulmányi hírek

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

Honlap_Fejlec_18

Érdekel a természettudomány? Vonz az informatika? Azon gondolkozol, hogy az SZTE TTIK-n tanulj tovább? Gyere el a Kari Nyílt Napunkra, és tudj meg többet képzéseinkről!

Friss hírek

Fejlec_SZTE_FI_27

Az SZTE TTIK Fizikai Intézete tehetséggondozó programot indít Fiziverzum címmel 11. osztályos, fizika iránt érdeklődő diákok részére 2026. január és júniusa között. A program 14 700 000 Ft-ból valósul meg a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.


Screenshot_from_2025-12-09_12-56-19

A XX. század egyik legnagyobb hatású fizikusa lett az első szegedi professzor, akinek nevét kráter őrzi a Hold felszínén.

Kövess minket



instagramYouTube