MTA_Kivalo_Kutatohely_2025_min

Az MTA Kiváló Kutatóhelye lettünk!

Kiemelkedően magas színvonalú tudományos munkája elismeréseként 14 magyarországi tudományos műhely - köztük az SZTE TTIK Fizikai Intézete - részesült idén az MTA Kiváló Kutatóhely minősítésben.

Az "MTA Kiváló Kutatóhely" okleveleket a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri székházában adták át ünnepélyes keretek között a minősítést elnyert kutatóhelyek képviselőinek.


MTA_Kivalo_Kutatohely_2025_min

A Magyar Tudományos Akadémia 2021-ben hirdette meg első alkalommal az „MTA Kiváló Kutatóhely” pályázatot, amelynek elsődleges célja, hogy ne csak az egyes, az MTA doktora címmel elismert kiemelkedő kutatók, hanem a nemzetközi mérce szerint is kiemelkedően magas színvonalú tudományos munkát végző kutatói közösségek – egyetemek, kutatóintézetek, kutatóközpontok, vállalati kutatóhelyek – is nagyobb figyelmet kapjanak.

A 2024. évi MTA Kiváló Kutatóhely pályázat minősítési szempontjai a következők voltak:

  1. a pályázó kutatóhely kutatói eredményessége;
  2. a kutatóhely elmúlt 5 évben született legkiválóbb tudományos műveinek kiválósága;
  3. a kutatóhely pályázati kiírásban meghatározott időszakban publikált műveinek kiválósága;
  4. a kutatóhely pályázati eredményességének kiválósága;
  5. a tudományos utánpótlás nevelésének kiválósága;
  6. a kutatóhely működésének kiválósága;
  7. a kutatóhely innovációs teljesítménye.

A most megszerzett minősítés 2030. június 30-ig érvényes.


MTA_Kivalo_kutatohely_2
Az MTA Kiváló Kutatóhely minősítést az SZTE TTIK Fizikai Intézet nevében Prof Dr. Hopp Béla intézetvezető (középen, az oklevéllel), valamint (a képen balról jobbra) Prof. Dr. Földi Péter tanszékvezető, Dr. Kovács Attila intézetvezető-helyettes és Prof. Dr. Erdélyi Miklós tanszékvezető vette át.





Tanulmányi hírek

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

Uj_fejlecek_honlapra

A 2024/2025-ös tanévben indult el az SZTE Fizikai Intézet új képzése, a fizikus-mérnöki BSc. Az ipari partnerek igényeire szabott, gyakorlatorientált képzés első tanéve 9 hallgatóval indult el. Hallgatóink immár túl vannak az első félévükön, így megkérdeztük őket, milyen tapasztalatokat szereztek eddig a képzésről, az oktatókról és az egyetemi közösségről.

Friss hírek

Fejlec_SZTE_FI_6

Az SZTE Fizikai Intézet a 2025-ös pótfelvételi keretében meghirdeti a fizika BSc, fizikus-mérnöki BSc, a fizikatanári, a fizikus MSc, fotonikai-mérnöki és a csillagász MSc szakjait.

Fejlec_SZTE_FI_5

Kiss Rebeka Anna idén szerezte meg fizikus mesterdiplomáját, és kiemelkedő egyetemi munkájáért elnyerte a TTIK Kar Kiváló Hallgatója címet. Rebeka nemcsak a tanulmányai során nyújtott kimagasló teljesítményt, hanem aktívan részt vett kutatócsoportok munkájában és közösségépítő szerepe is meghatározó volt. Az interjúban pályaválasztásának motivációiról, izgalmas kutatási projektjeiről, valamint jövőbeli terveiről mesél.

Kövess minket



instagramYouTube