Fejlec_SZTE_FI_24

Nagy Péter LASCALA nemzetközi fizikus mesterdiplomát szerzett

Nagy Péter, miután megszerzete nálunk fizika BSc diplomáját, a mesterképzést a LASCALA (Large Scale Facilities in Accelerators and Lasers) programban folytatta. A program lehetőséget nyújtott számára, hogy Párizsban, Lundban és Szegeden is tanuljon, bepillantást nyerjen a modern lézerfizika kutatásaiba, és nemzetközi hallgatói közösségben fejlessze szakmai és személyes készségeit. Míg 2 évvel ezelőtti interjúnkban a programra való jelentkezés motivációiról kérdeztük, ebben a cikkben már a képzésről szerzett tapasztalatairól mesél.

Milyen motivációból jelentkeztél a LASCALA képzésre?

Az egyetemi tanulmányaim kezdetétől tudtam, hogy a lézerfizika irányába szeretnék elindulni. A második év vége felé említette meg Kovács Attila Tanár Úr az egyik előadás után a LASCALA programot. Ez egy olyan nemzetközi program, amely lehetőséget biztosít az optikában való elmélyedésre, aminek az egyik parnterintézménye Szegedi Tudományegyetem. Így remek lehetőségnek tűnt. A program során a fizikán túl, lehetőség nyílt új nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, más egyetemek és oktatási rendszerek megismerésére, valamint az angol szókincsem kiterjesztésére és specializálására. 2023 elején összeszedtem a szükséges dokumentumokat és beadtam a jelentkezésemet. Különleges érzés volt megtudni, hogy felvettek.


Hogyan épült fel a képzés? Melyik egyetemeken tanultál?

Az első félév a Saclay Egyetemen zajlott Orsay-ban, Párizs déli szélén. Itt a teljes csoport egy általános fizikai bevezetőt kapott – a részecskefizikától az atom- és molekulafizikán át a szilárdtest fizikáig számos témakör előkerült. A második félévben kettévált a csapat – a gyorsítók iránt érdeklődők Rómába mentek tovább, a lézeresek pedig Lundba (Svédország). Itt megismerhettük a fény-anyag kölcsönhatások és a fotonika alapjait. A képzés Szegeden folytatódott, ahol betekintést nyerhettünk az ELI-ALPS kutatóintézet laborjaiba és az ultragyors optika rejtelmeibe. Az utolsó félévben pedig a diplomamunkáé és a mesteres projekté volt a főszerep.


Melyik egyetemen milyen tapasztalatokkal gazdagodtál, milyen készségeket és szakmai tudást szereztél?

Párizsban a kurzusok sokszínűsége volt a legfontosabb aspektus, a vizsgákon a számolások álltak a középpontban. Itt használtam először Matlabot, ami egy érdekes programozási nyelvnek bizonyult. Nem utolsó sorban, itt dolgoztam először közös projekteken a csoporttársaimmal. Arra törekedtem, hogy minél több emberrel dolgozhassak együtt, mert a kutatás során is sokféle emberrel kell együttműködni egy közös célért. Lundban lehetőségem volt hullámvezetőket és részecskepályákat szimulálni – szoftverrel és Matlabbal egyaránt. Ebben a félévben nagy hatással volt rám a nem-lineáris- és az ultragyors optika, illetve az ezekhez kapcsolódó laborok. A szegedi félévben a diszperzió bővebb kitárgyalása és a további laborok az ELI jóvoltából megerősítettek a mesteres projektem témájával kapcsolatban.

Szerencsésnek érzem magam, mert sikerült pontosan egy olyan projektet találnom, amilyet szerettem volna. A Lundi Lézerközpontban, a 100Hz-es nyalábvonalon dolgoztam. Ultrarövid impulzusok időbeli karakterizálásáról írtam a dolgozatomat. A karakterizáláshoz egy nem-lineáris optikai módszert, a diszperzió szkent (d-szken) használtuk, az adatok elemzéséhez saját magam írtam meg a kódot. Végeredményben a laborban a diszperzió feltérképezése nyomán a magasrendű harmonikuskeltés (HHG) hatékonyabbá vált, köszönhetően a méréseinknek és a létrejött aktív visszajelzésnek.


Az SZTE fizika alapképzésén szerzett tudásoddal hogyan tudtál helyt állni a nemzetközi környezetben?

A lézeres irány miatt az optikai alapokra nagy szükségem volt, ezekre lehetett építkezni az összes félévben. Amit programozásból tanultam, szintén hasznos volt a projekteknél és laboroknál, főleg az utolsó félévben. A XXI. században nem létezik kutatólabor a technológiai és programozói háttér nélkül. A szimulációk során tudtam kamatoztatni a tapasztalataimat a COMSOL szoftverről – ezt még a BSc-s projektem alatt tanultam. Talán a legfontosabb, hogy az alapképzés során megtanultam, hogyan kell beosztani egy félévet. Az alapképzés során fontos megismerni a saját tanulási szokásainkat, hogyan ideális elosztani a vizsgákat, hogyan tartsuk a határidőket, mert a mesteren erre már hatványozottan oda kell figyelni.


Hogyan érezted magad a nemzetközi hallgatói közösségben?

Egy teljesen új környezetbe kerülni, távol az addigi szociális hálótól mindig nagy kihívás. Azonban az első nap, amikor megérkeztünk, azonnal érezhető volt, hogy ez működni fog. Volt, aki hamar megnyílt az új környezetben; volt, aki lassabban, de hamar összekovácsolódott a közösség. A világ minden tájáról, különböző kultúrájú, vallású, jellemű emberekkel találkozhattam. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindenkivel sikerült megtalálni a közös hangot, rengeteg új barátság szövődött a csoportban. Nem utolsó sorban, rengeteg intelligens és szorgalmas ember inspirált engem is, hogy keményen dolgozzak. Talán a képzés tartalmán túl még fontosabb volt a kapcsolatépítés.


Mik a terveid a diplomád megszerzését követően?

A távlati célom, hogy lézerfizikus legyek, ehhez a mesterdiplomával közelebb kerültem. Jelenleg folynak a tárgyalások az ELI ALPS-szal, hogy csatlakozzak az egyik kutatócsoporthoz, ahol folytatván a mesteres témámat, ultrarövid impulzusok karakterizálásával foglalkoznék. Számos egyetemen nagyra értékelik a kutatói tapasztalatot, ez lesz a célom az ELI-nél. Még jobban szeretnék elmélyedni az optikában, méréseket végezni, publikálni és fejlődni mint fizikus.


Mit üzennél azoknak a hallgatóknak, akik most gondolkodnak a LASCALA mesterképzésre való jelentkezésen?

A jó angol tudás mindenképpen elvárás és az erős fizikai alapok előnyt jelentenek – az SZTE-n végzett hallgatóknak emiatt nem kell aggódni. Az önálló életbe gyorsan bele lehet tanulni, nekem egy-két hét kellett hozzá. A szaknyelv talán eleinte soknak érződhet angolul, de azt is hamar meg lehet szokni. A kinti egyetemek vizsgáztatási rendszere, a félév szervezése mindenütt kicsit eltérő. Mindig az aktuális feladatra kell koncentrálni, akkor nem lehet baj. Az oktatók pedig szívesen válaszolnak a kérdésekre, bármelyik országban is legyünk, éppen ezért kérdezni lehet és kell is, ha valami nem érthető. Végül pedig a nemzetközi közösséghez való csatlakozás és a kapcsolatépítés fontosságát nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Aki a részecskegyorsítók vagy a nagy energiájú lézerek iránt érdeklődik, mindenképpen javaslom a LASCALA Mastert. Ez a mester nem jobb, mint egy normál, egy egyetemen elvégzett mester, hanem specifikusabb. A nemzetközi környezet, a több országon átívelő egyetemi együttműködés és az egyedi kurzuslista nyomán a LASCALA egy igazán unikális élményt ad, amibe érdemes belevágni.


Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!


A LASCALA mesterképzés részletei ITT olvashatók.


Készítette: Dr. Tóth Bettina





Tanulmányi hírek

gratulalunk_2025_ap_1170_x_430_px

Az évkezdéshez legfontosabb információkat itt találjátok.

Friss hírek

544374416_1116061690618151_1044912783772235655_n

Az ELFT Atom-, Molekulafizikai és Kvantumelektronikai Szakcsoportja, az SZTE Fizikai Intézet és az ELI ALPS 2025. szeptember 1-jén rendezte meg a Kvantumelektronika 2025 Szimpóziumot. A hetven szakembert vonzó eseményre az ELI ALPS-ban került sor.

Fejlec_SZTE_FI_24

Nagy Péter, miután megszerzete nálunk fizika BSc diplomáját, a mesterképzést a LASCALA (Large Scale Facilities in Accelerators and Lasers) programban folytatta. A program lehetőséget nyújtott számára, hogy Párizsban, Lundban és Szegeden is tanuljon, bepillantást nyerjen a modern lézerfizika kutatásaiba, és nemzetközi hallgatói közösségben fejlessze szakmai és személyes készségeit. Míg 2 évvel ezelőtti interjúnkban a programra való jelentkezés motivációiról kérdeztük, ebben a cikkben már a képzésről szerzett tapasztalatairól mesél.

Kövess minket



instagramYouTube