nyito

Már 23. alkalommal „játszottak fizikát” az SZTE TTIK Fizika Intézetében

23. alkalommal rendezték, meg a Játszunk fizikát nevű versenyt, amit általános és középiskolás diákok számára hirdetett az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád megyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete.

A verseny arra ösztönözni az általános- és a középiskolás diákokat, hogy fedezzék fel az érdekességeket a körülöttük lévő világban. Ehhez hozzásegíti őket, hogy a kísérleti feladatokat otthon is fellelhető eszközökkel lehet elvégezni, így előnyt jelentett, hogy valóban játszhattak a fizikával. Többek között olyan eszközöket használtak a bemutatók során, mint a mikrohullámú sütő, elektromos fogkefe, befőttes gumi, víz, papír és különböző átmérőjű poharak, gézlap, ételszínezék, papírtörlő.

image00022

A verseny kiírásában kéthetente egy tudománytörténeti kérdést és három kísérleti feladatot kellett megoldaniuk a versenyzőknek, összesen hat héten át. Csak azokat a megoldásokat fogadták el, amelyekhez tartozott szöveges leírás, jegyzőkönyv, jelenség-értelmezés is.

A program első részében a verseny legötletesebb és legszorgalmasabb résztvevői mutatták be megoldásaikat. Minden évben más híres magyar fizikusra emlékezik a verseny. A tudománytörténeti kérdések fókuszában az idei évben, a magyar születésű fizikus tudós, Telegdi Bálint (Budapest, 1922. jan. 11. - Pasadena, California, 2006. ápr. 8. ), állt, aki idén lenne 100 éves.

image00048

Az ünnepélyes megemlékezés fényét emelte, hogy a Wolf–díjas kísérleti fizikus, az MTA és, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteletbeli tagja, a verseny mottóját kijelölve, életében így nyilatkozott:

"Visszagondolva az életemre, mindig úgy tartottam, hogy egy kísérleti fizikusnak az a feladata, hogy a legpontosabb eredményeket érje el a legegyszerűbb és legolcsóbb módon. Nem szeretek ágyúval lőni verébre, még ha sokan ezt elegánsnak is tartják.”

A hangulatra jellemző volt, hogy az izgatottságon túl, elmélyült és komoly munkát is láthattak a nézők. Az iskolások az egyetem falain belül, magas színvonalon adták elő kísérletüket. A bemutatók szünetében, az adott témához illeszkedő információkkal egészítették ki a látottakat a versenybizottság tagjai. Az eredményhirdetésen Dr. Kopasz Katalin, a verseny házigazdája elmondta, hogy az igazi fizika az, ami száz alakomból kilencvenkilencszer jól működik és, ha egyszer nem, akkor azt meg kell tudni magyarázni miért nem, és erre a magyarázatra nagyon sok kiváló megoldás született. Kiemelte, hogy a 23 éve zajló verseny motorja Papp Katalin tanárnő, aki évről-évre áldozatos és alapos munkát fordít a megvalósításra és a jobbnál-jobb feladatok kigondolására.

image00037

Az eredményhirdetésen 18 egyéni versenyzőt vagy 2-3 fős csapatot díjaztak, akik az ország több pontjáról érkeztek. A díjazottak között a középiskolások kategóriájában Tóth Dóra Klára, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanulója dicséretben részesült.

image00009

A díjakat átadta a versenybizottság részéről, Dr. Nagy Anett, a Szegedi Radnóti Miklós kísérleti Gimnázium igazgatója, az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport tagja, a verseny egyik alapítója. A versenyt a Szegeden és Budapesten működő, legnagyobb fizikával foglalkozó, exportáló iparban dolgozó cég, a Semilab támogatta. A cég legfontosabb célkitűzése, hogy az utánpótlás nevelésben részt vállaljon, a középiskolai műhelyek mellett. Az első helyezettek számára a díjakat a cég képviseletében Dr. Dorogi Márta adta át.

image00011

- Nagyszerű volt itt ülni, ennyi fizika iránt érdeklődő diákkal és tanárral, hiszen mindig nagy öröm számomra, ha a természettudományt, és a fizikát kedvelő fiatallal találkozhatok. A Semilab képviselőjeként, pedig büszkeség, hogy támogathatjuk a fiatalok tudományos kibontakozását– mondta Dr. Dorogi Márta.

A megmérettetésen nem csak a csapatok részesültek értékes nyereményekben, a szervezők a felkészítő tanárokat is megjutalmazták.

A versenyről további információt itt olvashatnak.

SZTEinfo - Kép és szöveg: Kovács-Jerney Ádám





Tanulmányi hírek

Fejlec_SZTE_FI_7

Jelentkezz a 2026 feburárjában induló keresztféléves fizikus vagy fotonikai mérnöki mesterképzéseinkre!

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

Friss hírek

3566178dae0b4ece9315cb1f2a57ce3c_1

Az idei évben Benedict Mihály professzor emeritus kapta a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Osztályának Fődíját, amellyel több évtizedes, kiemelkedő kutatói és oktatói munkásságát ismerték el.

A Szegedi Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének korábbi vezetője nemcsak kutatásaival, hanem inspiráló tanári egyéniségével is maradandó nyomot hagyott hallgatóiban – jómagamat (Hack Szabolcs) is beleértve, aki a tudományos „unokájának” mondhatom magam, és ma már azon a tanszéken oktatok, ahol ő hosszú éveken át tanított.

Mostani beszélgetésünk apropója a friss kitüntetés, de szó esik pályája fordulópontjairól, a tudomány iránti szenvedélyéről és az oktatás szerepéről is.


szegedi kutatók metánnal kapcsolatos felfedezései

Több mint negyedszázada indult el Szegeden az a kutatási irány, amely mára új perspektívát nyitott a gyulladásos folyamatok kezelésében tekintetében. A metán, amely ősidők óta jelen van bolygónkon, és amelyet korábban egyszerűen ártalmatlan légköri gáznak tartottak, ma már gyulladáscsökkentő hatásai miatt kerülhet az orvostudomány fókuszába. A HU-rizont program támogatásával megvalósuló kutatásról Prof. Dr. Boros Mihállyal beszélgettünk.

Kövess minket



instagramYouTube