SZTE FI 2024. szeptember

2024. szeptember 17.

A fizika több, mint gondolnád: a fizika mindennapjaink mozgatórugója, elektronikai eszközeink működésétől az időjárás változásáig a fizika törvényei határozzák meg életünket. Szeptember 27-én – csatlakozva a Kutatók Éjszakája programsorozathoz – izgalmas és látványos kísérleteink során a fizika olyan varázslatos területeibe engedünk betekintést, amelyeknek létezéséről eddig nem is tudtál!

2024. szeptember 09.

Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, Dr. Szatmáry Károly, az SZTE TTIK Fizikai Intézet Kísérleti Fizikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, a szegedi csillagászképzés és a Szegedi Csillagvizsgáló létrehozásának kezdeményezője 2024. szeptember 6-án, életének 68. évében elhunyt. Búcsúztatására szűk családi körben kerül majd sor.

2024. szeptember 05.

„A fizikaképzés egy olyan kritikus látásmódot adott, amivel megfelelő módon lehet értelmezni és megoldani egy adott problémát.” – árulta el Kovács Bence Máté, az SZTE-n 2019-ben mesterdiplomát szerzett fizikus, aki a szegedi Semilabnál dolgozik optikai fejlesztőmérnökként. Bence, a vele készült interjúban részletes beszámolót adott a karrierútjáról, elárulta milyen konkrét feladatokat lát el, és beszámolt arról is, hogyan tud helyt állni a munkahelyén az SZTE Fizikai Intézetben szerzett elméleti és gyakorlati tudásával.





Tanulmányi hírek

Vigh_Istvan_OPIO_2026_cut

Vigh István Csaba, a Radnóti Gimnázium diákja I. díjat, egyúttal nemzetközi szereplési lehetőséget is szerzett a rangos megmérettetésen, különleges szupernóva-robbanások témakörében végzett munkájával.

Friss hírek

Fejlec_SZTE_FI_14

Mochnács Erika három évvel ezelőtt még másodéves hallgatóként szerepelt az SZTE Fizikai Intézetének szakbemutató filmjében, amelyben a csillagászat iránti tudásvágyáról beszélt. Azóta megszerezte csillagász mesterdiplomáját, felvételt nyert a PhD-képzésre, bekapcsolódott az Asztrofizikai Kutatócsoport kutatómunkájába, és elnyerte a TTIK Kiváló Hallgatója címet is. Interjúnkban arról beszélgettünk vele, hogyan vált kíváncsi hallgatóból fiatal kutatóvá, milyen eredményeket ért el eddig, és mi motiválja a tudományos pályán.

Borkovits Tamás, csillagvizsgáló

A Bajai Csillagvizsgáló 2015-ben került a Szegedi Tudományegyetemhez, kutatóintézetként azonban már 1966 óta üzemel. Az Obszervatórium kutatóinak szoros kapcsolata van az SZTE Fizikai Intézetével, az oktatásba is bekapcsolódnak: interjúalanyunk, Dr. Borkovits Tamás, akinek a neve a nemrégiben felfedezett 3+1-es hierarchikus csillagrendszerhez is fűződik, éppen a beszélgetésünk előtti napon volt vizsgáztatni az SZTE csillagász MSc hallgatóit. Mitől különleges a már említett csillagrendszer? Hogyan dolgozik ma egy csillagász? Összeegyeztethető-e a spiritualitás a tudománnyal? Interjúnk során ezeket a kérdéseket is körbejártuk.

Kövess minket



instagramYouTube