NOV_27-28_Borito

SZTE Nyílt Nap 2025


Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ - 6722 Szeged, Ady tér 10.

Időpont: 2025. november 27-28.


A Szegedi Tudományegyetem nyílt napját 2025. november 27-28-án tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket.

Az egyetem 12 kara több mint 550 szakon kínál lehetőséget a továbbtanulásra nappali, levelező és távoktatás tagozaton.

Szeretnénk egyúttal a középiskolai vezetők, osztályfőnökök, pályaválasztási tanácsadók és minden érdeklődő szaktanár számára is lehetővé tenni az egyetemi képzésekre vonatkozó részletes információk beszerzését a nyílt napon.

A rendezvény mindkét napján az képzési kiállításon bemutatkoznak az SZTE karai és szolgáltató egységei: Állam- és Jogtudományi Kar - ÁJTK, Bartók Béla Művészeti Kar - BBMK, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar - BTK, Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar - ETSZK, Fogorvostudományi Kar - FOK, Gazdaságtudományi Kar - GTK, Gyógyszerésztudományi Kar - GYTK, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar - JGYPK, Mérnöki Kar - MK, Mezőgazdasági Kar - MGK, Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar - SZAOK, Természettudományi és Informatikai Kar - TTIK, SZTE Tanárképző Központ, American Corner Szeged, Coursera for SZTE - EUGLOH, SZTEsók, SZTE+ - Hallgatói programok az SZTE-n, SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézet, SZTE Alma Mater, SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat, SZTE Sportközpont, SZTE Junior Akadémia, SZTE Karrier Iroda - Pályatervezési Tanácsadás, Életvezetési Tanácsadó Központ - SANSZ iroda, SZTE International Study Oppurtunities, SZTE Klebelsberg Könyvtár, SZTE Kulturális Iroda, SZTE Kollégiumok, SZTE Hallgatói Szolgáltató Iroda, SZTE Pontkalkulátor


2025. november 27., csütörtöki program - 2025. november 28., pénteki program


Regisztráció a nyílt napra és igazolás kérése


Kedves Érdeklődők! A regisztráció végén az igazolást a visszaigazoló e-mailben kapják meg. Kérjük az igazolást nyomtassák ki, és hozzák magukkal a rendezvényre. A dokumentumot helyben, pecséttel hitelesítjük legkorábban az igazoláson szereplő utolsó regisztrált előadás után. Az SZTE Nyílt Nap 2025-ben kétnapos rendezvény. Amennyiben a rendezvény mindkét napjára szeretne regisztrálni, az úrlapot mindkét napra vonatkozóan ki kell tölteni.


November 27. csütörtök

Kongresszusi terem

9:00 - 9:45 –Megnyitó, bemutatkozik a Szegedi Tudományegyetem
9:45 - 10:30 - Felvételi eljárás menete – Oktatási Hivatal
10:45 - 11:15 - Nemzetközi ösztöndíjak az SZTE-n (Mobilitási Iroda, EUGLH, Coursera)
11:25 - 12:15 - Felvételi eljárás menete a határontúli magyar diákoknak – Oktatási Hivatal
12:30– 13:00 – Bemutatkozik a Junior Akadémia
13:10 – 13:40 – Kollégiumok az SZTE-n (kollégiumok, szakkollégiumok)
13:50 – 14:20 – Hallgatói programok, lehetőségek az SZTE-n (EHÖK, SZTE+, SZTEsók)
14:30 – 15:00 - Bemutatkozik a Mathias Corvinus Collegium

Kísérő programok

Pályatervezési tanácsadás a Nyílt Napon!
Nem tudod, milyen szakot válassz? Vagy egyszerűen csak szeretnél végre tisztán látni, miben vagy jó és merre érdemes tovább menned?

A Szegedi Tudományegyetem Nyílt Napján az SZTE Karrier Iroda pályatervezési tanácsadója 8:00–16:00 között vár!
Jelentkezési határidő: november 25. 22:00
A helyeket jelentkezési sorrendben töltjük fel — de ha lemaradsz, akkor is gyere bátran a standunkhoz, mert akár későbbi (online) időpontot is tudunk adni!
Jelentkezési lap


Ismerd meg közelebbről a bölcsészkart!
Gyere, és járd be velünk a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar ikonikus épületét: ismerd meg a fontos és érdekes helyiségeket és a nagy múlttal rendelkező Auditorium Maximumot! (A kar épülete közvetlen a nyílt nap helyszíne mellett van!)
Turnusok:
• november 27. 11:00 - létszámkorlát: 20 fő
• november 27. 14:00 - létszámkorlát: 20 fő
Cím: 6722 Szeged, Egyetem u. 2.
Találkozó helye: a bölcsészkari épület portája (azaz: 6722 Szeged, Egyetem u. 2.).

TTIK Fizikai Intézet
2025. november 27. csütörtök 14:00-15:00
A fotonok szerepe a fény-anyag kölcsönhatás során: klasszikus kvantumoptika és erős lézerterek - szemináriumi előadás középiskolásoknak Prof. Dr. Földi Péter előadása (Tisza Lajos körút 86, II. emelet, Bay Zoltán tanterem)
Az érdeklődőket átkísérjük a TIK-ből a Fizika Intézet épületébe.
Találkozó: 13:40-kor a TTIK pultnál a TIK-ben
Regisztráció: nincs
Létszámkorlát: nincs

Regisztráció a nyílt napra és igazolás kérése



2025. november 28. péntek

Kongresszusi terem

9:00-9:45 Megnyitó, bemutatkozik a Szegedi Tudományegyetem
9:45-10:30 Felvételi változások, legfontosabb tudnivalók a felvételi eljárásról (Oktatási Hivatal)
10:40-11:10 Lakhatási lehetőségek az SZTE-n (kollégiumok, szakkollégiumok)
11:20-11:50 Nemzetközi ösztöndíjak az SZTE-n (Mobilitási Iroda, EUGLH, Coursera)

Nagyelőadó terem

9:00-9:20 Bemutatkozik a Mathias Corvinus Collegium
9:30-10:00 SZTE Junior Akadémia bemutatkozása
10:15-11:00 Felvételi tudnivalók határontúli jelentkezőknek (Oktatási Hivatal)
11:10-11:40 Hallgatói élet az SZTE-n (EHÖK, SZTE+, SZTEsók)

Kísérő programok

Pályatervezési tanácsadás a Nyílt Napon!
Nem tudod, milyen szakot válassz? Vagy egyszerűen csak szeretnél végre tisztán látni, miben vagy jó és merre érdemes tovább menned?

A Szegedi Tudományegyetem Nyílt Napján az SZTE Karrier Iroda pályatervezési tanácsadója 8:00–16:00 között vár!
Jelentkezési határidő: november 25. 22:00
A helyeket jelentkezési sorrendben töltjük fel — de ha lemaradsz, akkor is gyere bátran a standunkhoz, mert akár későbbi (online) időpontot is tudunk adni!
Jelentkezési lap

Ismerd meg közelebbről a bölcsészkart!
Gyere, és járd be velünk a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar ikonikus épületét: ismerd meg a fontos és érdekes helyiségeket és a nagy múlttal rendelkező Auditorium Maximumot! (A kar épülete közvetlen a nyílt nap helyszíne mellett van!)
2025. november 28. 11:20 - létszámkorlát: 10 fő
Cím: 6722 Szeged, Egyetem u. 2.
Találkozó helye: a bölcsészkari épület portája (azaz: 6722 Szeged, Egyetem u. 2.)

TTIK Fizikai Intézet
2025. november 28. péntek 10:00-11:30
Óralátogatás - Mechanika
Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus előadása (Dóm tér 9., Budó Ágoston előadóterem) Az érdeklődőket átkísérjük a TIK-ből az épületünkbe.
Találkozó: 9:40-kor a TTIK pultnál a TIK-ben.
Regisztráció: nincs
Létszámkorlát: nincs

Kormányablak Busz az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ előtt!
Pénteken, a nyílt nap során, lehetőség nyílik a Kormányablak Buszban is a személyes ügyintézésre.


Regisztráció a nyílt napra és igazolás kérése






Tanulmányi hírek

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

NOV_27-28_Borito


Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ - 6722 Szeged, Ady tér 10.

Időpont: 2025. november 27-28.

Friss hírek

20231027-20231027-9K2A4399

A világon elsőként alkalmazta a humán szemsebészetben a femtoszekundumos lézert 30 évvel ezelőtt Dr. Ratkay Imola, a Szegedi Tudományegyetem alumnája, a Mediversal Vision refraktív sebészeti részlegének vezetője. Az évforduló kapcsán Koppenhágában egy szakmai kongresszuson külön köszöntötték. A szegedi lézeres szemsebészeti kutatások kezdeteiről, a fizikusokkal való együttműködésről, a technológiai fejlődésről, az utánpótlás képzéséről is beszámolt az elismert szakember.

Kepernyokep_2025-11-06_113142

A Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézet AdOptIm (Advanced Optical Imaging Group) Kutatócsoportja a tavaly elnyert HU-RIZONT pályázat keretében NOEMA projekt néven indította el a műanyag mikro- és nanorészecskék emberi egészségre gyakorolt hatásának átfogó vizsgálatát. A konzorciumban a Cambridge-i és az Ulm-i Egyetemek és az SZTE kutatói működnek együtt, az SZTE vezetésével.

Kövess minket



instagramYouTube