Spal92_physics_numbers_mathematics_informatics_programming_form_709dca5b-382d-45b9-a38b-90224a8d64e4

A második legjobban fizető természettudományi diploma a fizika a Diplomás Pályakövetési rendszer felmérése szerint

Továbbra is a matematika számít a legjobban kereső természettudományi diplomának, de a kémia vagy fizika szakon végtetteknek sem kell aggódniuk.

A nemrégiben megjelent Diplomás Pályakövetési rendszer legfrissebb - 2020-21-ben végzetteket vizsgáló - adatai alapján a természettudományi területen szerzett alapképzéssel átlagosan bruttó 442 666 forintot lehet keresni, egy mesterdiplomával pedig az 545 834 forintot is el lehet érni. - írja az eduline.hu.


A 2020/21-es félévben 1068 fő végzett alapképzésben ezen a területen – derült ki a diplomás pályakövetés adataiból. A legtöbben továbbra is az ELTE-n szereztek diplomát (521 fő), amit az SZTE követ 185 fővel.


A legmagasabb bruttó átlagkeresetet pályakezdőként továbbra is a matematika alapszakon végzett hallgatók kaphatják, akiknek az átlagfizetése 2022-ben bruttó 614 651 forint volt. Közülük a legtöbben szoftverfejlesztőként vagy egyéb magasan képzett ügyintéző pozícióban dolgoznak. Munkát körülbelül 2,97 hónap alatt találtak. A legtöbben - 97,37 százalék - diplomás munkát végeznek.


A második legjobban fizető természettudományi diploma a fizika, amivel a frissen végzettek átlagosan bruttó 581 848 forintot kerestek 2022-ben. Ők jóval hamarabb el tudtak kezdeni dolgozni a szakmájukban, ugyanis az első munkáig eltelt idő átlagosan 1,67 hónap volt. Náluk is magas a diplomás munkavégzők aránya, ami összesen 90,63 százalék. Az egyetemet követően a legtöbben szoftverfejlesztőként vagy fizikusként dolgoznak.


A lista harmadik helyén a kémia diploma áll, amivel átlagosan bruttó 454 276 forintos bért lehet hazavinni havonta. A 2020/21-es tanévben ezen a szakon összesen 117 hallgató végzett. Náluk a diplomás munkát végzők aránya kicsivel alacsonyabb (87,50%), mint a matematika és fizika szakon végzetteknél. Az első munkavégzésig eltelt idő az ő esetükben 2,36 hónap volt.


Forrás: eduline.hu





Tanulmányi hírek

phd

A doktori képzésre jelentkezés határideje: 2024. május 15.

Fizikus_mernoki

Új szakkal bővítjük képzési kínálatunkat: 2024. szeptemberétől fizikus-mérnöki alapszakon is tanulhatnak az SZTE Fizikai Intézethez jelentkező hallgatók.

Friss hírek

aeroszol2

Az SZTE Fizikai Intézet kutatói is részt vettek az SZTE és a Magyar Aeroszol Társaság által szervezett Magyar Aeroszol Konferencián. A nagy hagyományú és széles érdeklődésre számot tartó, 16. alkalommal megrendezett konferenciának a Szarvas Liget Wellness és Konferencia Hotel adott otthont április 25. és 27. között.

IMG_3348

Bozóki Zoltán professzor úr, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, illetve a Fotoakusztikus Kutatócsoport vezetője nyerte el idén a Magyar Aeroszol Társaság Zsigmondy-díját, melyet a XVI. Magyar Aeroszol Konferencián vehetett át Szarvason.

Kövess minket



instagramYouTube