JatsszunkFizikat_honlap_1

Játsszunk fizikát! 2024

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád Vármegyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete 3 fordulós versenyt hirdet fizikai kísérletekből általános és középiskolás diákok számára.

Ebben az évben 25. alkalommal kerül meghirdetésre a kísérletes verseny. A verseny arra igyekszik ösztönözni az általános- és a középiskolás diákokat, hogy fedezzenek fel érdekességeket a körülöttük lévő világban. Hat héten keresztül, kéthetenként egy-egy tudománytörténeti kérdést és három-három megoldandó kísérleti feladatot közlünk. A résztvevőknek a feladatok megoldásait, a kísérletek körülményeit, az azokból származó tapasztalatokat és a jelenségek magyarázatait kell elküldeniük, kísérletenként legfeljebb 1-1 A/4 oldalnyi terjedelemben. A megoldásokat jól érthetően, pontosan kell megfogalmazni. A saját készítésű eszközök rajzai, fotói segítik a megoldások értékelését. Csak azokat a megoldásokat fogadjuk el, amelyekhez tartozik szöveges leírás, jegyzőkönyv, jelenség-értelmezés is. A versenyre egyéni és csapat (max. 3 fő) jelentkezését várjuk az I. forduló megoldásainak beküldésével.


A tudománytörténeti kérdésekkel Mikola Sándorra, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium legendás fizikatanárára emlékezünk, aki a kísérleti fizikatanítás úttörője volt. Tanítása során kitűnt, hogy a fizika szerves része a mindennapi életnek, a természetnek, és nem az előadóterem csillogó rézeszközeinek tudománya. Rengeteg, még ma is igen jól használható szemléltető eszközt készített. Igazi kutató tanár volt, tudományos eredményeire Sydneytől Szentpétervárig hivatkoztak. Ezért választották 1921-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1942-ben lett az Akadémia rendes tagja. Hogy a Magyar Tudományos Akadémia gimnáziumi fizikatanárt választ tagjai közé, és az új tag ezután is gimnáziumi tanár marad – erre kevés példa van Magyarországon.


mikola


A legötletesebb és legszorgalmasabb beküldők jutalomban részesülnek, meghívást kapnak az április 19-én tartandó záró rendezvényre.


A sikeres versenyzők az SZTE TTIK szakjaira jelentkezve ez évtől a felvételi eljárásban többletpontokban részesülnek. Ezért a regisztráció és a megoldások beküldésének felülete a modul-rendszer.


A kitöltőnek a https://modulo.etr.u-szeged.hu/Modulo2/reg/login oldalon kell regisztrálni (vagy bejelentkeznie, ha már van regisztrációja), majd ugyanitt belépve a Beadás csempére kattintva, a TTIK Játsszunk fizikát! lenyíló ablak alatt találják az űrlapot.


Csapatok, illetve egyéni versenyzők jelentkezését is várjuk. Újabb csapattagot a "Csapattag" mezőcsoportnál a + gombbal tudnak hozzáadni, összesen kétszer, azaz maximum háromfős csapatok nevezhetnek. A feltöltött fájlok mérete egyenként legfeljebb 10 MB lehet, a típusa pedig doc, .docx, illetve .pdf. Minden egyes fordulónál újabb űrlapot kell beadniuk a versenyzőknek.


Feladatok tervezett megjelenése a honlapon:

I. forduló: 2024. február 5. - letöltöm a feladatkiírást

II. forduló: 2024. február 19. - letöltöm a feladatkiírást

III. forduló: 2024. március 4. - letöltöm a feladatkiírást


Internetes elérhetőség: www.physx.u-szeged.hu/modszertan

Probléma, kérdés esetén forduljon a verseny szervezőihez; Kopasz Katalin elérhetősége: kopaszka@titan.physx.u-szeged.hu






Tanulmányi hírek

phd

A doktori képzésre jelentkezés határideje: 2024. május 15.

Fizikus_mernoki

Új szakkal bővítjük képzési kínálatunkat: 2024. szeptemberétől fizikus-mérnöki alapszakon is tanulhatnak az SZTE Fizikai Intézethez jelentkező hallgatók.

Friss hírek

aeroszol2

Az SZTE Fizikai Intézet kutatói is részt vettek az SZTE és a Magyar Aeroszol Társaság által szervezett Magyar Aeroszol Konferencián. A nagy hagyományú és széles érdeklődésre számot tartó, 16. alkalommal megrendezett konferenciának a Szarvas Liget Wellness és Konferencia Hotel adott otthont április 25. és 27. között.

IMG_3348

Bozóki Zoltán professzor úr, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, illetve a Fotoakusztikus Kutatócsoport vezetője nyerte el idén a Magyar Aeroszol Társaság Zsigmondy-díját, melyet a XVI. Magyar Aeroszol Konferencián vehetett át Szarvason.

Kövess minket



instagramYouTube