IMG_20240613_150457

Mintegy 170 középiskolásnak tartott előadást a Nobel-díjas Anne L’Huillier az SZTE Fizikai Intézetben

A fizika és más természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diákokkal telt meg az SZTE Fizikai Intézet Budó Ágoston tanterme június 13-án. A tíz középiskolából érkező tanulók és tanáraik számára a Nobel-díjjal jutalmazott Anne L’Huillier tartott előadást.

Kepkivagas7


A svéd-francia fizikus 2023-ban kapta meg a fizikai Nobel-díjat Pierre Agostini-val és Krausz Ferenccel megosztva, az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért. A kutatónő a diákok számára jól érthetően, kiváló analógiák segítségével magyarázta el, hogy mit jelent az attoszekundumos fizika, pontosan milyen kísérletért nyerte el a Nobel-díjat, és fotókon keresztül betekintést engedett számukra a svédországi laboratóriumába is, valamint az átadó során szerzett élményeiről is mesélt.


Kepkivagas6


A diákok visszajelzései alapján motiváló volt számukra meghallgatni egy sikeres kutatónő előadását a munkájáról és eredményerőlt, így a tudós előadását számos kérdéssel és vastapssal jutalmazták.


Kepkivagas8


Köszönjük szépen Anne L’Huillier-nek, hogy megtisztelt Bennünket előadásával, és köszönjük Kopasz Katalinnak és Varjú Katalinnak a szervezést!





Tanulmányi hírek

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

Friss hírek

Fiziverzum_projektnyito_S-33

Az SZTE TTIK Fizikai Intézete 14,7 millió forintos támogatással indítja el Fiziverzum című tehetséggondozó programját, amely 2026 januárjától kínál izgalmas szakmai lehetőségeket a fizikát kedvelő diákoknak.

hurizonthu

Újabb komoly pályázati siker Intézetünkben: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett HU-RIZONT Nemzetközi Kiválósági Kutatási Együttműködési Program keretében 398,6 milió Ft-os támogatásban részesült a Dr. Csete Mária (Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, Nanoplazmonika és Metaanyagok Kutatócsoport) vezetésével beadott, "Meta-anyagokkal optimalizált kvantum-információ feldolgozás" c. pályázat!

Kövess minket



instagramYouTube