IMG_3348

Zsigmondy-díjjal jutalmazták intézetünk professzorát, Bozóki Zoltánt

Bozóki Zoltán professzor úr, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, illetve a Fotoakusztikus Kutatócsoport vezetője nyerte el idén a Magyar Aeroszol Társaság Zsigmondy-díját, melyet a XVI. Magyar Aeroszol Konferencián vehetett át Szarvason.

A Zsigmondy-díjat Zsigmondy Richárdról (1865-1929) nevezték el, aki 1925-ben kémiai Nobel-díjat kapott „a kolloid oldatok heterogén természetének bizonyításáért és az ultramikroszkóp feltalálásáért”. A Magyar Aeroszol Társaság által alapított díjjal azokat a magyar kutatókat jutalmazzák, akik jelentős eredményeket érnek el az aeroszoltudomány területén. A lehetséges díjazottakat jelölés útján választják ki, a díj odaítéléséről a Társaság elnöke, az elnökség tagjai és a korábbi évek nyertesei döntenek.


dij


A díjátadóra a 2024. április 25. és 27. között megrendezett Magyar Aeroszol Konferencia második napján került sor. A díjat Salma Imre, a Társaság elnöke, Gelencsér András, a kuratórium elnöke és Czitrovszky Aladár alapító elnök adták át. Mielőtt a díjazott megtartotta szakmai előadását, Salma Imre méltatta a közönség előtt Bozóki Zoltánt:


Bozóki Zoltán 1989-ben szerzett fizikusi diplomát az ELTE-n, 1992-ben doktori fokozatot, amit 1997-ben minősítettek át PhD fokozattá. 2013 óta az MTA doktora. 1994-től kezdve a Szegedi Tudományegyetemen az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék fotoakusztikus kutatócsoportjában dolgozik többek között Szabó Gábor akadémikussal, Dr. Szabó Annával és Dr. Ajtai Tiborral szoros együttműködésben. Témavezetőként vagy társtémavezetőként 12 PhD fokozatszerzésben vett részt. A fotoakusztikus gáz- és aeroszoldetektálási módszer az általa vezetett kutatócsoport munkájának köszönhetően vált számos alkalmazási területen az egyéb mérési módszerek versenyképes alternatívájává. Az általa vezetett kutatócsoport kiemelt figyelmet fordít a tudományos eredmények gyakorlati hasznosítására, aminek legjobb példája, hogy az SZTE-n kifejlesztett földgázipari fotoakusztikus műszerből ma már világszerte évente több száz darabot installálnak egyebek mellett tengeri fúrótornyokon. A légkör vízgőz és teljes víztartalmát mérő szegedi fotoakusztikus rendszer több mint 20 éve központi része egy repülőgépes légkörkémiai laboratóriumnak. Bozóki Zoltán 1998 és 2000 között a Müncheni Műszaki Egyetemen dolgozott Prof. Reinhard Niessner kutatócsoportjában, ahol többek között részt vett egy egy-hullámhosszú aeroszolmérő-műszer fejlesztésében (amely műszer a későbbiekben széles körű alkalmazást nyert az autóiparban). Hazatérve javaslatot tett egy lézerfrekvencia-konverzión alapuló négy-hullámhosszú fotoakusztikus aeroszolmérő rendszer kifejlesztésére. Erre a rendszerre alapozva a szegedi kutatócsoport számos laboratóriumi és terepi mérést végzett és végez, melyek eredményeit rangos nemzetközi folyóiratokban publikálva igazolták a fotoakusztikus módszer kiváló alkalmazhatóságát aeroszolok mennyiségi és minőségi analízisére.


IMG_20240429_135659






Tanulmányi hírek

Honlap_borito

Érdekel a körülötted lévő világ, és megismernéd pontosabban hogyan is működik? Szeretnél az ország egyik legjobb egyetemén egy gyönyörű városban tanulni? Ha a válaszod igen, legyél Te is fizika, fizikus-mérnök, csillagász, fotonikai mérnöki vagy fizikatanár szakos hallgató az SZTE-n!

Honlap_Fejlec_18

Érdekel a természettudomány? Vonz az informatika? Azon gondolkozol, hogy az SZTE TTIK-n tanulj tovább? Gyere el a Kari Nyílt Napunkra, és tudj meg többet képzéseinkről!

Friss hírek

Fejlec_SZTE_FI_9

A Szegedi Fizika Napja 2026. január 24-én (az SZTE TTIK nyílt napját követően) kerül megrendezésre.

20231027-20231027-9K2A4399

A világon elsőként alkalmazta a humán szemsebészetben a femtoszekundumos lézert 30 évvel ezelőtt Dr. Ratkay Imola, a Szegedi Tudományegyetem alumnája, a Mediversal Vision refraktív sebészeti részlegének vezetője. Az évforduló kapcsán Koppenhágában egy szakmai kongresszuson külön köszöntötték. A szegedi lézeres szemsebészeti kutatások kezdeteiről, a fizikusokkal való együttműködésről, a technológiai fejlődésről, az utánpótlás képzéséről is beszámolt az elismert szakember.

Kövess minket



instagramYouTube