20230206_Budo

Kihirdettük a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny eredményeit

Január 28-án szombaton, a Szegedi Fizika Napján, az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézetben hirdettük ki a középiskolásoknak szóló fizikai verseny eredményeit: hat kategóriában 41 diákot díjaztunk.

A Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyt először 1975-ben rendezték meg a Csongrád megyei gimnáziumi tanulók számára, a Budó Ágoston akadémikus személye iránti tisztelet jegyében. A versenyt kezdettől fogva az ELFT Csongrád Megyei Csoportja és az SZTE Fizikai Intézete gondozza.

A versenyre immár Csongrád-Csanád megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Szerbia és Románia magyar tanítási nyelvű iskoláinak 9-12-es diákjait vártuk.

A verseny egyfordulós. A feladatsorokat a diákok saját iskolájukban oldották meg, s ott helyben javították ki szaktanáraik, majd a kijavított dolgozatokat a vizsgabizottság elnöke által felkért fizikusok felüljavították.


Az idei tanévben az iskoláktól 177 tanuló dolgozata érkezett be, akik közül 6 kategóriában az első 6-6 legtöbb pontot elérő diák részesült díjazásban, összesen 41 fő. Ignácz Ferenc látványos fizikai show-ját követően hirdettük ki az eredményeket és adtuk át a díjakat, mely eredmények itt megtekinthetők. Az értékes díjakat a SemiLab Zrt, az SZTE Fizikai Intézet, a Matfund Alapítvány, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és az ELI-ALPS ajánlotta fel. A díjakat Ormos Pál akadémikus (ELFT), Prof. Hopp Béla (SZTE Fizikai Intézet), Mészáros Gergő (SEMILAB Zrt.) és Prof. Varjú Katalin, az ELI ALPS tudományos igazgatója adta át a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.


A djazottak listája



Gratulálunk minden, a versenyen részt vevő diáknak és felkészítő tanáraiknak!


A Versenybizottság:

Prof. Hopp Béla

Győri István

Moróné Tapody Éva

Sarlós Ferenc







Tanulmányi hírek

phd

A doktori képzésre jelentkezés határideje: 2024. május 15.

Fizikus_mernoki

Új szakkal bővítjük képzési kínálatunkat: 2024. szeptemberétől fizikus-mérnöki alapszakon is tanulhatnak az SZTE Fizikai Intézethez jelentkező hallgatók.

Friss hírek

aeroszol2

Az SZTE Fizikai Intézet kutatói is részt vettek az SZTE és a Magyar Aeroszol Társaság által szervezett Magyar Aeroszol Konferencián. A nagy hagyományú és széles érdeklődésre számot tartó, 16. alkalommal megrendezett konferenciának a Szarvas Liget Wellness és Konferencia Hotel adott otthont április 25. és 27. között.

IMG_3348

Bozóki Zoltán professzor úr, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék, illetve a Fotoakusztikus Kutatócsoport vezetője nyerte el idén a Magyar Aeroszol Társaság Zsigmondy-díját, melyet a XVI. Magyar Aeroszol Konferencián vehetett át Szarvason.

Kövess minket



instagramYouTube